I. A magyar igazságszolgáltatás: "Az ember tragédiája."
II. A jogerős ítélet és az ítélkezés egysége
III. Egy példa az eddig kifejtettekre
IV. Az ítélkezés egységének biztosítása
V. "Ítélkezés múltról és jövőről" (Eddig kifejtett álláspontom összefoglalása.)

Ha a "három hatalmi ág" (Montesquieu) - az "égi kar" - felvonul, mint a "világim véd-nemtői", akkor - ebben a "karban" - a harmadik "államhatalmi ág" (az igazságszolgáltatás): "parányi csillag, azt hinnéd, egy gyenge lámpa", tehát "Az égi karból szép szerény fiú", ám "Mit gyöngeül látál az égi karban / Az önkörében végtelen erős..."

A magyarországi "harmadik államhatalmi ág" ugyan azt a kettős képet mutatja "az égi karban", tehát az egész hatalmi rendszerben (törvényhozás, kormányzás, bíráskodás), vagyis látszólag: "szép szerény fiú", de "önkörében végtelen, erős...". Ez az a paradoxonban futó önellentmondás, amit a tudomány mind a mai napig nem elemzett, sőt még csak nem is utal rá!

Sajátos módon egyetlen tudományos elemzés sem utal az "igazságszolgáltatás" legnagyobb veszélyére: "önkörében végtelen, erős" és "titkon" át igyekszik venni a másik két államhatalmi ág hatáskörét is ... gyakran egyáltalán nem eredménytelenül. A hangsúly - ezen törekvésének megvalósítása során - a "TITKON" kifejezésen van.

Hogyan is történik ez hazánkban? Mint ez közismert, az igazságszolgáltatásnak, a bíráskodásnak kétféle rendszere létezik a világon

- a precedensjogi és
- a normatív jogi

A kettő a legtöbb ítélkezési rendszerben némileg keveredik, de azért a két bírósági procedúra - ennek ellenére - élesen elválik egymástól.

Magyarországon a jogrendszer és ennek folytán az igazságszolgáltatás is - elvben - a normatív jogrendszeren épül fel, amelynek lényege: a precedensek - mint a normatívákat befolyásoló "esetek" - ezt a rendszert csak minimálisan befolyásolják.

Hogyan valósul ez meg Magyarországon?

Mint tudjuk, a bíráskodás - de elsősorban a Legfelsőbb Bíróság - szerepe kettős:

- a.) Egy egyedi ügyben az Alkotmány szerint a "Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást..." a tételesen felsorolt négy különböző fokú bíróság végzi, kizárólagos joggal (45. §). A bíróságok az Alkotmány 57. § értelmében a múltban megtörtént eseményt - annak történeti és törvényi tényállása alapján - VÉGÉRVÉNYESEN eldöntik és így beáll a RES JUDICATA.
- b.) A bíróságok - elsősorban a Legfelsőbb Bíróság (L.B.) - biztosítja a jogalkalmazás egységét (Alkotmány 47. § (2) bekezdése).

ad a.) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.tv.) 1. § értelmében "... az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják."

A Bsz.tv. 2. § (1) bekezdése: "A bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - VÉGLEGESEN DÖNTENEK." (kiemelés: Á.Gy.)

Ebben, a törvényben egyértelműen szabályozott esetben egy - a múltban megtörtént, vagy folyamatban lévő (vitássá tett vagy megsértett) - jogviszonyról van szó, amelyben az eljárás a res judicatáig folyik. Ezt követően - igazságszolgáltatási eszközökkel - nem vitatható (a felülvizsgálatot és a perújítást is beleértve). Tulajdonképpen ez az igazságszolgáltatás, a bíráskodás EGYETLEN feladata! Ezért és csakis ezért, jött létre és funkcionál több tízezer éve, - mint harmadik államhatalmi ág a független demokratikus jogállamokban -háromszáz éve, így pl. Magyarországon is pár évtizede egy - bíráskodás vonatkozásában - félig-meddig poszt feudális berendezkedésű országban.

ad b.) Az igazságszolgáltatás (bíráskodás) másik - az előzőtől lényegében eltérő de azzal szoros kapcsolatba hozható - törvényes (alkotmányos) kötelezettsége a jogalkalmazás egységének biztosítása. Ezt a Bsz.tv. második rész (a bírósági szervezet) III. fejezete (27.-33. §§) szabályozza. Ebben a részben azonban - és ez alapvető törvényi szabályozásbeli eltérés - nem véglegesen! Itt már a DÖNTÉSEK sohanem képeznek res judicatát!

Ez egyébként több - egymástól viszonylag eltérő - okból természetes.

ba.) Ebben a ténykedésben már nem az igazság SZOLGÁLTATÁSRÓL van szó, hanem az igazság-"szolgáltatás" jövőbeli befolyásolásáról. Ez már egészen más államhatalmi feladat: a társadalmi viszonyok - benne a jogalanyok közötti jogviszonyok - jövőbeli alakítása, ami már csak kis részben igazságszolgáltatási feladat, abban a társadalom minden felelős körének részt kell vennie. Tehát az igazságszolgáltatás - mint harmadik államhatalmi ág - feladata itt már csak részleges, pontosabban fogalmazva: egyetlen "döntése" sem végleges, hanem vitatható, jogérvényesen megcáfolható, vagyis megdönthető! Elképzelhetetlen is lenne, hogy egyetlen államhatalmi ág - akármilyen hatalma is van "önkörében, végtelen erős" legyen (mind a Föld szelleme, a "szerény fiu")

bb.) Ebben a második funkciójában az igazságszolgáltatás már joglogikai szempontból sem lehetne "végtelen erős" és nem dönthetne véglegesen, mert az előző funkciójának gyakorlása során (egyedi ügyben a független bíróság véglegesen dönt és beáll a res judicata) megdőlt a függetlensége, az érdektelensége: beavatkozott egy ügybe, amihez korábban semmi köze nem volt, ott végleges döntést hozott, tehát abban ÉRDEKELTTÉ vált, hogy döntése - egzisztenciális okokból - utólag is elfogadott legyen.

Ennek következtében a második funkciójában a bíróság abban érdekelt, hogy az első fázisban hozott végleges döntése a jövőben is elfogadott legyen. Ezért a jövő igazságszolgáltatásának alakításában - korábbi res judicata döntései miatt a joggyakorlat alakulásában is - maximálisan érdekelt. Az viszont alapvető szabály minden független, demokratikus jogállamban, hogy olyan személy, jogi személy, testület, szervezet, aki (amely) érdekelt a kérdés miként való kialakításában nem dönthet véglegesen, állampolgárok érdekeit befolyásoló semmiféle jogvitában. Véleményt természetesen alkothat, - a végleges döntés előkészítésében aktívan részt is vehet - érveit, ellenérveit, álláspontját a vitában előadhatja, érvényesítheti, de - mint már kifejtettem - végleges döntés jogát nem kaphatja meg!

Mi a helyzet Magyarországon a bíróságok ítélkezési gyakorlatának kialakításában? A Bsz.tv. 27. § (1) bekezdés: "A bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata." Ebben a mondatban a legjelentősebb - egyben a legtöbb értelmezésre, ezen belül tévedésre és félremagyarázásra alkalmat adó törvényi tényállási elem - a "BIZTOSÍTÁSA" kifejezés. A "biztosítás" szó SEMMI ESETRE SEM JELENT "DÖNTÉST", MÉG KEVÉSBÉ "VÉGLEGES DÖNTÉST", DE MÉG HATÁROZATOT SEM. a KIFEJEZÉS UTALÁS EGY TECHNIKAI MŰVELETRE. Csak példa: az elektromos áram keringését sem a "biztosíték" végzi, hanem az egy tartozéka az áram keringésének, amely nélkül ez a művelet nem folyik, de ezen kívül semmi szerepe a mechanizmus működésében nincs: a biztosíték nem szolgáltat áramot.

Ugyan ez az igazságszolgáltatás jövőbeli működésének "áramlásában" a jogalkalmazás egységének "biztosítására" során a Legfelsőbb Bíróság ténykedése. A Bsz.tv. a L.B. feladatait - ezen a téren - kétféleképpen látja biztosítva:

- jogegységi határozatokat hoz, és
- elvi bírósági határozatokat tesz közzé.

A Bsz.tv.31. § (5) bekezdése a L.B. a "... jogegységi tanács által KIVÁLASZTOTT elvi bírósági határozatokat hivatalos gyűjteményében közzéteszi" (kiemelés: Á.Gy.)

A L.B.-nek ehhez - a jelenlegi gyakorlat szerint - két "folyóirat" áll rendelkezésére:

- A L.B. határozatainak hivatalos gyűjteménye és
- a Bírósági Határozatok (B.H.)

A BH. szerkesztő bizottságának az elnöke ugyancsak a L.B. és az OIT elnöke, ezen kívül megnevezi a "Felelős szerkesztőt", a szerkesztőbizottság tagjai ismeretlenek. Mindkét lapot területileg a L.B. épületében szerkesztik.

A kérdés mármost az, hogy mit jelent - de jure - A KIVÁLASZTÁS? Szerintem semmi esetre sem jelent valamiféle végleges döntést, ami res judicatát képez, szó sem lehet arról, hogy tovább nem vitatható és a "kiválasztás" nem kérdőjelezhető meg, nem támadható a helytelen kiválasztás és még kevésbé jelenti azt, hogy a hibás kiválasztás nem vonható vissza ugyan ott, ahol - jogellenesen - közzétették. A L.B-nek, illetve a "jogegységi tanácsnak" vagy a Szerkesztőbizottságoknak ezt a jogot a jogalkotó NEM ADTA MEG!

Előkérdésként megjegyzem, hogy egy évben általában kb. nyolcszázezer ítélet keletkezik az országban és a két lap évenként összesen kb. 800-at tesz közzé, tehát minden ezer ítélet közül egyet. Ennek az "egy"-nek a kiválasztása nagyon nagy, körültekintő, sok-sok segítséget igénybe vevő, vitára alkalmat adó előkészítő művelet, vagy egyszerűen véletlenszerű. Még veszélyesebb, ha azok kerülnek közlésre, amelyeket "neves bírók" hoztak és még sokkal veszélyesebbek, ha a törvénysértő ítéleteké az "elsőbbség". Sajnálattal tapasztalom, hogy a "kiválasztás" nem az általam elsőként megjelölt procedúraként folyik! Ez a magyar ítélkezési gyakorlatra jövőjére végzetes!

Az itt kifejtetteket megpróbáltam a gyakorlatban is alkalmazni. Kiválasztottam egy olyan - súlyosan törvénysértő - ítéletet, amelyet mindkét L.B. "lap", az "elvi határozatok gyűjteménye" is és a BH is leközölt. Az ítélet az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának (ETT IB) törvénytelen - az adatvédelmi törvénnyel (1992. évi LXIII.tv.) nyilvánvalóan ellentétes - jogerős ítélet volt, amelyről egyelőre csak a BH.-t értesítettem, kifejtve részletesen, hogy miért törvénysértő az ítélet, holott első fokon még hibátlan volt. A BH.-ban közölt jogerős ítélet: (BH 2003. 9. szám 664-665. oldal)

"356 A szakértői bizottság testületi véleményének alapját képező szak- és korreferensi vélemények előkészítő anyagnak minősülnek, amelyekre az érintett információs önrendelkezési joga nem terjed ki, ezért ezek kiadását, megismerését az adatvédelmi szabályokra hivatkozással nem kérheti. A szakértői testület kizárólag arról köteles és jogosult felvilágosítást adni, hogy a bizottsághoz érkezett ügyek miként állnak, illetve kik a szakelőadók {Ptk. 75. § (1) bek., 76-83. §, 1992. évi LXIII. tv. 2. § 1. pont, 2. pont b), 5. pont, 10. § (2) bek., 1. § (1) bek. a) pont, 12. § (1) bek., 13. §, 16. §, 17. § (1) és (3) bek., Pp. 3. § (1) bek., 221. §, 18/1999. (VI. 16.) Eü.M.r. 13/1994. (IX.13.) NM r.]

A felperes és pertársai által a kerületi bíróságon kártérítés megfizetése iránt indított perben az alperes a bíróság kirendelése alapján szakértői felülvéleményt készített. Az alperes által bíróságnak megküldött szakvéleményből megállapíthatóan az ügyben Dr. M.O.I. volt a szakreferens, Dr. G.I. a korreferens és Dr. A.M. a bizottságnak referáló korreferens. A felperes 1999. február 1-jén felhívta az alperest e három szakember által készített, a saját szakmai álláspontjukat rögzítő valamennyi írásos anyag megküldésére, amit az alperes az 1999. március 2-án kelt válaszlevelében elutasított.

A fenti tényállás alapján a felperes egyrészt annak megállapítását kérte, hogy az alperes e magatartásával személyhez fűződő jogát sértette meg, másrészt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a felülvéleményhez készült referensi és korreferensi vélemény kiadására.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adva megállapította: az alperes azzal a magatartásával, hogy a szakreferensi, illetve korreferensi írásbeli anyagot nem bocsátotta a felperes rendelkezésére, a felperes személyiségi jogát megsértette, egyben kötelezte az alperest, hogy ezen iratokat 15 napon belül adja ki a felperes képviselőjének.

Az elsőfokú bíróság a határozatát a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdésére, illetve a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. (Avt) 2. §-ának 1. pontjára, 12. és 13. §-ában foglaltak alapján az adatszolgáltatást nem tagadhatta meg. A kereset elutasítására az ETT.IB. működéséről szóló, a 18/1999. (VI. 16.) EüM rendelettel módosított 13/1994. (IX.13.) NM r. (R.) alapján nem látott lehetőséget, megállapítva, hogy e jogszabály az Avt. rendelkezéseivel egyébként sem lehet ellentétes.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet álláspontja szerint a felperes követelését a R. rendelkezéseiből kiindulva kellett megítélni, amely a felperes által kiadni kért, a testületi vélemény alapját képező előkészítő anyagok kiadását, megismerését nem teszi lehetővé. Rámutatott arra is, hogy a felperes egyébként sem áll közvetlen jogviszonyban a bíróság által kirendelt szakértő testülettel, így közvetlenül nem is kérheti az alperestől a szak- és korreferensi vélemények kiadását. Megállapította, hogy a felperes információs önrendelkezési joga ezen anyagokra nem terjed ki, ezért a felperes keresete az Avt. alapján sem volt teljesíthető.

A jogerős ítéletet a felperes támadta felülvizsgálati kérelemmel, kérve annak hatályon kívül helyezését és tartalma szerint az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. A felperes álláspontja szerint a jogerős ítéletnek jogszabálysértően téves az az álláspontja, hogy a felperes és az alperes között jogviszony nem jött létre, azaz a felperes az alperessel szemben az Avt. alapján igényt nem érvényesíthet. Állította, hogy önmagában a R.-re alapítottan a felperes az alperessel szemben már csak azért sem indíthatna keresetet, mert az alperes - önálló jogi személyiség hiányában - ilyen kereset esetén a perben fél sem lehetne. Perbeli jogképességét kizárólag az Avt. biztosítja. Érdemben pedig az volt az álláspontja, hogy az Avt. 2. §-a szerint a felperes mint érintett személy az ügyben keletkezett valamennyi dokumentum megismerésére jogosult, és ezt a jogát a R. rendelkezései is biztosítják. A Pp. 221. §-ába ütközőnek is tartotta a jogerős ítéletet, mert a másodfokú bíróság kellően nem indokolta meg: a felperes információs önrendelkezési joga az alperes általkezelt személyes adataira miért nem terjed ki.

Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.

A jogerős ítélet a kereset alapjául szolgáló releváns tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytállóan utasította el a felperes keresetét. Erre azonban - ahogy azt a felülvizsgálati kérelem is helyesen tartalmazza - nem a jogviszony hiánya adott okot.

A felperes kérelmére indult polgári perben - a per eldöntéséhez szükséges keretben - a felperesnek a személyes adatai kezeléséhez való hozzájárulását az Avt. 3. §-ának (5) bekezdése értelmében vélelmezni kell. Azáltal, hogy a bíróság az alperest a perben szakértő testületként kirendelte, a peres iratokat, köztük a felperes egészségi állapotára vonatkozó, ezért az Avt. 2. §-a 5. pontja alapján továbbított olyan adatokká váltak, melyeket az alperes kezelt. Ezeknek a személyes adatoknak kezelése kapcsán az alperes közvetlen jogviszonyba került a felperessel, mint a személyes adat érintettjével. A felperes kereseti igényét tehát - az általa is megjelölt jogcímnek megfelelően - alapvetően az Avt. rendelkezései alapján kellett megítélni.

Az Avt. 11. §-a meghatározza, hogy az érintett a személyes adatai kezelését végző szervezettel szemben milyen igényt érvényesíthet. Jogai megsértése esetén az Avt. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében az adatkezelő ellen a bírósághoz fordulhat. Az Avt. 17. §-a (3) bekezdésének második mondata értelmében a perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. Mindebből következik, hogy a felperes az Avt. 11. §-ában biztosított jogai érvényesítése iránt a jelen per alperese ellen is keresetet indíthatott, annak ellenére, hogy az alperes nem jogi személy.

A Ptk. 75-83. §-aiban védett személyhez fűződő jogok megsértése miatt azonban csak olyan fél ellen indítható kereset, amely perbeli jogképességgel rendelkezik.

A jelen perben a felperes elsődlegesen a személyhez fűződő joga megsértésének a megállapítását kérte, a személyes adatainak kezelésével kapcsolatosan elkövetett jogsértés miatt. A fentiekből következően azonban az alperessel szemben perbeli jogképesség hiányában e jogcímen keresetet nem indíthatott. Ebből azonban csak formailag következne, hogy az elsődleges kereset tekintetében a pert meg kellett volna szüntetni, mert a Pp. 3. §-a (1) bekezdése értelmében a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A felperes keresetében alapvetően a személyes adataival kapcsolatos igényt kívánt érvényesíteni, amikor azt kifogásolta, hogy az alperestől nem kapott megfelelő tájékoztatást a személyes adatai kezeléséről. Tartalma szerint tehát a felperes az Avt. 17. §-a szerintiigényt érvényesített, amelyre az alperessel szemben is lehetősége volt.

A jogerős ítélet ugyanakkor helytállóan utasította el a felperesnek az Avt.-re alapított keresetét. Az Avt. 11. §-a (1) bekezdésének a) pontja és a 12. § (1) bekezdése alapján az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.

Az alperes egy a bíróság által meghatározott kötelezettség teljesítése érdekében, szakértői felülvélemény elkészítése céljából kezelte (feldolgozta és értékelte) a felperes személyes adatait. Az ennek eredményeként létrejött szakértői felülvélemény minősült olyan feldolgozott személyes adatnak, melynek megismerését a felperes igényelhette, és ez a peres eljárásban meg is történt. Miután az alperes mint testület alkotta meg a szakértői felülvéleményt, az ennek megalkotásában közreműködők álláspontja - az adatkezelés célja szempontjából - nem vált olyan adattá, melynek tartalmáról az alperes az Avt. 12. §-a alapján a felperest tájékoztatni tartozott.

A jogerős ítélet tehát helyesen állapította meg, hogy a felperes a felülvélemény előkészítésében részt vevők által kialakított vélemények kiadását az adatvédelem szabályai szerint nem követelhette.

Ugyancsak téves a felperesnek az a felülvizsgálati álláspontja, amely szerint a személyes adatainak védelme körében az alperestől a R. szabályai alapján is követelheti az igényelt vélemények kiadását. Ilyen rendelkezést ugyanis a R. nem tartalmaz. A R. 10. §-ának (2) bekezdése alapján az alperes az eljárás résztvevőinek kizárólag arról köteles és jogosult felvilágosítást adni, hogy a bizottsághoz érkezett ügyek miként állnak, illetve kik a szakelőadók. A szakelőadók véleményét azonban e jogszabály alapján sem köteles az alperes az eljárás résztvevőjével közölni.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.IV.22.248/2001.sz.)

A leközölt - törvénysértő - jogesetről a BH szerkesztőségének a következőket írtam:

Bírósági Határozatok, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának lapja Szerkesztőbizottságának.

Tisztelt Szerkesztőbizottság! Az Önök által szerkesztett lap 2003. szeptemberi számában a 664-665. oldalon, a Polgári Kollégium, polgári szakág című részben megjelent a 356. számú jogeset. Iktatószáma: Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.22.248/2001. A jogeset egy jogerős felülvizsgálati ítéletet közöl. A leközölt felülvizsgálati ítélet és az azt bevezető - vastag betűkkel nyomtatott - rész (első 13 sor) törvénysértő. Véleményem szerint ilyen mértékben törvénysértő ítéletet - még ha jogerős is - nem jogosult a lap közölni. Az ilyen közlés súlyosan sérti a magyar igazságszolgáltatás - a "harmadik államhatalmi ág"- egész rendszerét. Bevezetőül megjegyzem, hogy a leközölt felülvizsgálati ítélet - de jure - res judicatát képez, tehát perjogilag tovább nem vitatható, ami nem jelenti azt, hogy az ítélet "Szentírás", tehát egyáltalán nem vitatható. A továbbiakban az ítélet tartalmilag - minden további nélkül - vita tárgya lehet, csak éppen a konkrét jogvita zárult le, tehát annak keretei között, vitathatatlan, egyébként tartalmi vita tárgya lehet. Gondolom, az volt a Szerkesztőbizottság célja is, hogy más hasonló ügyekben elemezhető és vitatható legyen.

Az Önök által a lapban közölt ítélet a következő indokok alapján törvénysértő:

1.) A vastagon nyomtatott bevezető szöveg szerint az alperes ETT.IB. "testületi véleményt" készített, amelynek alapját a szak- és korreferensi vélemények képezik, tehát "ELŐKÉSZÍTŐ ANYAGNAK MINŐSÜLNEK, amelyekre az érintett személyek információ önrendelkezési joga nem terjed ki, ezért ezek kiadását, megismerését az adatvédelmi szabályokra hivatkozással az érintett személy nem kérheti." (kiemelés: Á.Gy.)

Nem lehet tudni, hogy mire gondolt a Szerkesztőbizottság, amikor a szakreferensi és korreferensi véleményekben leírt adatokat - a vastagon nyomtatott bevezető részben - "előkészítő anyagnak" minősítette, minthogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű anyagok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (továbbiakban: Atv.) ilyen fogalmakat nem ismer. Az alperes ETT.IB. adatkezelésekor hatályos Atv. 2. § 1. pont első mondata kimondta: "személyes adat: a meghatározott természetes személlyel (továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés." A törvény - ahogyan ez az idézett törvényi tényállásból egyértelműen következik - nem ismer az érintettel kapcsolatba hozható adatok között különbséget aszerint, hogy az adat "előkészítő anyag", vagy már "előkészített adat". Az Atv. kivétel nélkül minden adatot - amely az érintettel kapcsolatba hozható - azonos minőségűnek tekint és azokat az "érintett személy" a törvény szerint megismerheti. Különösen ilyenek az úgynevezett előkészítő anyagok (pontosabban "adatok") minthogy azokat az adatkezelők éppen azért készítik, hogy azokból "az érintettre vonatkozó következtetés" levonható legyen és amely törvényi tényállási elemet az Atv. 2. § 1. pontja külön is kiemel! Mindezek alapján a vastag betűkkel nyomtatott bevezető szöveg nyilvánvalóan törvénysértő, amiért a lapot szerkesztő "Szerkesztőbizottság" - minthogy törvénnyel ellentétes szöveget közölt azzal a látszattal, hogy az a törvénynek megfelel - jogsértést követett el. Erre nem mentség, hogy maga a leközölt ítélet is ugyanezt mondja ki.

2.) Az ítélet indokolását ismertető nyomtatott szövegben olvasható: "Az elsőfokú bíróság a határozatát a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdésére, illetve a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. (Avt.) 2. §-ának 1. pontjára, 12. és 13. §-ára alapította, megállapítva, hogy az alperes az Avt. 16. §-ában foglaltak alapján az adatszolgáltatást nem tagadhatta meg. A kereset elutasítására az ETT.IB. működéséről szóló, a 18/1999. (VI. 16.) EüM rendelettel módosított 13/1994. (IX. 13.) NM r. ( R.) alapján nem látott lehetőséget, megállapítva, hogy e jogszabály az Avt. rendelkezéseivel egyébként sem lehet ellentétes." (lap 664. oldal 4. bekezdése) A közölt elsőfokú ítélet kivonata korrekt, ezt a későbbi szövegek egyáltalán nem cáfolták meg. Az történt tehát, hogy egy - minden szempontból IGAZSÁGOS - ítéletet a továbbiakban semmissé nyilvánítottak.

3.) Az ítélet ismertetése során a kinyomtatott szöveg a 664. oldal első hasábjában és a második hasáb két bekezdésében a másodfokon eljáró bíróság ítéletét ismerteti, rámutatva arra, hogy a Fővárosi Bíróság másodfokon eljáró tanácsa súlyos jogszabálysértésekkel hozta meg a jogerős ítéletet. (Mindezek vitatását a jelen beadványomban irrelevánsnak tartom, ezért azokra nem térek ki. Erre a törvénysértésre egyébként az ismertetett ítélet is kitér a 664. oldal 2. hasáb 4.-6. bekezdésében és a 665. oldal első hasáb. 1. bekezdésében).

4.) Ezt követően az ítélet indokolásának nyomtatott szövegében a Szerkesztőbizottság így idéz: "A Ptk. 75-83. §-aiban védett személyhez fűződő jogok megsértése miatt azonban csak olyan fél ellen indítható kereset, amely perbeli jogképességgel rendelkezik. A jelen perben a felperes elsődlegesen a személyhez fűződő joga megsértésének a megállapítását kérte, a személyes adatainak kezelésével kapcsolatosan elkövetett jogsértés miatt. A fentiekből következően azonban az alperessel szemben perbeli jogképesség hiányában e jogcímen keresetet nem indíthatott. Ebből azonban csak formailag következne, hogy az elsődleges kereset tekintetében a pert meg kellett volna szüntetni, mert a Pp. 3. §-a (1) bekezdése értelmében a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A felperes keresetében alapvetően a személyes adataival kapcsolatos igényt kívánt érvényesíteni, amikor azt kifogásolta, hogy az alperestől nem kapott megfelelő tájékoztatást a személyes adatai kezeléséről. Tartalma szerint tehát a felperes az Avt. 17. §-a szerinti igényt érvényesített, amelyre az alperessel szemben is lehetősége volt." (665. oldal első hasáb 2.-3. bekezdése)

Az ítéletből ismertetett rész érthetetlenül súlyos törvénysértést tartalmaz. Az kétségtelen, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében nem csak az Atv. alapján kérte a személyhez fűződő "különleges adatainak" kiadását, hanem a Ptk. "a személyhez fűződő jogok" alapján is (75.-85.§§). A felülvizsgálati ítélet - de jure, a logika szabályait is megsértve, tehát súlyosan törvénysértő rendelkező résszel és indokolással - ezt a felperesi igényt elutasította. Az elutasítás indoka az volt, miszerint az alperes ETT.IB. nem perképes és perbe vonhatóságára csakis az Atv. 17. § (3) bekezdés második mondata ad lehetőséget, kimondva: "A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége." Ez a törvényhely csak annyit mond ki, hogy a perben az is fél lehet, akinek egyébként nincs perképessége, de egyáltalán szó sincs a törvény szövegében arról, hogy amennyiben a perben félként már fellépett, csakis az Atv. törvényi tényállásának betartásáért felelős és a jogrendszer többi jogszabálya - holott részt vesz a perben - reá nem vonatkozik. Ez a teljesen logikátlan törvényértelmezés (félreértelmezés) oda vezetne, hogy annak a félnek, akinek csak az Atv. 17. § alapján van joga és kötelessége a perben részt venni, sokkal több joggal rendelkezik mint a többi fél, tehát sokkal kevesebb törvényi kötelezettsége van, mint annak a félnek, akinek van perbeli jogképessége! Ez a törvényértelmezés teljesen értelmetlen fikció, elképzelhetetlen egyenesen betarthatatlan és ellentétes a jogalkotó szándékával.

Az Atv. 17. § (3) bekezdés második mondata csak annyit mond ki, hogy ki "milyen szervezet" vehet részt a perben. Arról egyáltalán nem rendelkezik, hogy ha már perbe lépett, akkor ebben az eljárásban milyen - a perbeli jogképes felektől eltérő - jogai és kötelességei vannak. Az viszont nyilvánvaló, hogy ha már a perben fél, akkor azonosak a jogai és kötelezettségei minden más féllel. Abból, hogy más perekben nem lehet fél az egyébként perképtelen adatkezelő, semmiféle kedvezményt nem ad számára a jogalkotó. Ez nyilvánvaló mindenki számára, aki elolvassa a törvény szövegét, tehát - ahogyan ezt a leközölt ítélet indokolása tartalmazza - FORMAILAG NEM KÖVETKEZIK az, hogy az elsődleges kereset tekintetében a pert meg kellett volna szüntetni..." (az indokolás szövege kiemelés: Á.Gy.) és az sem következik belőle - ezek után - hogy csak "a Pp. 3. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe" (indokolás szövege). A törvényhozó akarata az volt - ez nyilvánvaló - hogy az az adatkezelő, aki perképességének hiánya dacára a perben fél lehet, az ugyanúgy MINDEN VONATKOZÁSBAN és nem csak az Atv. vonatkozásában kötelezett. Ez a felülvizsgálati L.B. Pfv. IV. tanács nagyon súlyos, jogban való - de érthetetlen - tévedése!

5.) A Szerkesztőbizottság által közreadott felülvizsgálati ítéletben olvasható: "A jogerős ítélet ugyanakkor helytállóan utasította el a felperesnek az Avt.-re alapított keresetét. Az Avt. 11. §-a (1) bekezdésének a) pontja és a 12. § (1) bekezdése alapján az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat." (lap 665. oldal első hasáb 3. bekezdése)

Az ítéletből ismertetett következtetés - már az előző három pontban írottak alapján is nyilvánvalóan - téves állítás: a jogerős ítélet törvénysértést követett el, amikor a keresetet elutasította, minthogy az alperes ETT.IB. nem csak az Atv. alapján lett volna köteles a felperes érintett személyek adatait a szakközreműködői, a referensi és a korreferensi vélemények alapján kiadni, hanem a Ptk. 81. § és a 83. § (1) és (2) bekezdések alapján is, minthogy a félként perbe vont alperesre - mint ezt bebizonyítottuk - többek között a Ptk. törvényi rendelkezései is vonatkoznak. Ezért a jogsértést és a további jogsértéstől való eltiltást a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján ki kellett volna mondania a jogerős ítéletnek.

6.) Tegyük fel azonban, hogy a felülvizsgálati eljárást lefolytató bíróságnak abban igaza van, hogy az Atv. 17. § (3) bekezdés második mondata úgy értendő (ez a perjogi felfogás is elfogadható), akkor a bíróságnak a pert nem csak formai okok miatt kellett volna megszűntetni, hanem tartalmi okokból is - a Pp. 157. § a.) pontja alapján tekintettel a Pp. 130. § (1) bekezdés e.) pontjára - , de semmiképpen nem lett volna joga az alperes perbeli jogképességének hiányában, a felperes keresetét elutasítani a Ptk. alapján is! Az a jogi helyzet, amely szerint a perbeli jogképesség hiánya a perben - most már részt nem vevő "alperes" ezen helyzete folytán - pernyertes legyen jogi abszurdum! A Pp. 3. § (2) bekezdését a L.B. felülvizsgálati bírósága félreértette. Az idézett törvényhely szerint a bíróság kérelemhez kötött. Ha a felperes kérte, hogy aa bíróság az alperest a Ptk. 81. § szerint minősítse titoksértőnek és állapítsa meg a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja szerint a jogsértést és a b.) pont szerint tiltsa el a további jogsértéstől, akkor a bíróság EHHEZ A KÉRELEMHEZ IS KÖTÖTT, tehát ezt a kérelmet - szofisztikus, logikátlan "indokolással" - nem "csúsztathatja" át az Atv. keretei közé. Ebben az esetben szó sincs arról, hogy a fél által előadott kérelmet "nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe" a bíróság. Ebben az esetben a fél kérelmét - amelyhez kötve van - figyelmen kívül hagyta, amivel súlyos törvénysértést követett el: a peres fél egyik alapvető kérelmét figyelmen kívül hagyta, ami által a per - ebben a vonatkozásban - nyitott maradt. Az is kétségtelen, hogy a felperes kérelmét a bíróságnak nincs joga kifejezetten a kérelmező hátrányára "értelmezni". A bíróság sok mindent tehetett volna, csak egyet nem: a felperes keresetét azért elutasítani, mert az alperesnek nincs perbeli jogképessége. Ezek szerint a perbeli jogképesség hiánya pernyerést eredményez? Ezt magyarázza meg valaki! Ez a BH szerint ítélkezési minta!

Azonban a jogsértés az Atv. alapján is megtörtént. Törvényt sértett tehát a másodfokon eljáró bírósági tanács és az ítéletét helyben hagyó L.B. felülvizsgálati tanács ítéletében, amikor kimondta: "Az alperes egy a bíróság által meghatározott kötelezettség teljesítése érdekében, szakértői felülvélemény elkészítése céljából kezelte (feldolgozta és értékelte) a felperes személyes adatait. Az ennek eredményeként létrejött szakértői felülvélemény minősült olyan feldolgozott személyes adatnak, melynek megismerését a felperes igényelhette, és ez a peres eljárásban meg is történt. Miután az alperes mint testület alkotta meg a szakértői felülvéleményt, az ennek megalkotásában közreműködők álláspontja - az adatkezelés célja szempontjából - nem vált olyan adattá, melynek tartalmáról az alperes az Avt. 12. §-a alapján a felperest tájékoztatni tartozott." (lap 665. oldal első hasáb 4. bekezdése)

A jogerős ítélet és a felülvizsgálati ítélet az Atv. törvényes szövegét olyan tényállási elemekkel "egészítette ki" amelyek a szóban lévő törvényben (Atv.) nem szerepelnek. A törvény ugyanis sehol nem mondja ki, hogy az az érintettre vonatkozó személyes adat, amelyet az adatkezelő FELDOLGOZÁS és ÉRTÉKELÉS "céljából kezelt", az nem adat, illetve nem OLYAN adat, amelyet az érintett személy nem ismerhet meg. Az Atv. nem ismeri az "ilyen" vagy "olyan" adat fogalmát, csupán egyfajta adatot kodifikál, az ADATOT (!) amely lehet ilyen, olyan, amolyan vagy bármilyen, de az érintett személy ADATA (!) mégpedig - jelen esetben - "különleges adata". Az ítélkező másodfokú és felülvizsgálati bírósági tanácsok tehát - a jogalkalmazó szerepéből kilépve - törvényhozókká léptették magukat elő. A törvény szövegét újabb tényállási elemekkel "kiegészítették", ami az ítélkezés egyik legnagyobb veszélye és hibája. Köztudott, hogy minden - a törvényalkotó által nem törvényi tényállási elemmé tett, de az ítéletbe önkényesen - beépített "elem" a törvény szövegét lényegesen szűkíti. Minden újabb az ítélkező által "beépített" - egyébként oda nem tartozó - tényállási elem a jogszabály alá tartozó történeti tényállások reciprocitásában hatnak: egy-egy "elem" jogellenes "beépítése" a törvény szövegébe, az alája tartozó történeti tényállásokat szignifikánsan csökkenti, vagyis egyes történeti tényállásokat jogellenesen kizár a törvényi alkalmazásból. Pontosan ez történt a jelen esetben a törvénysértő ítéletekkel.

Különösen súlyos - jogban való tévedés - a következő ítéleti tényállás kimondása: "Az ennek EREDMÉNYEKÉNT LÉTREJÖTT SZAKÉRTŐI FELÜLVÉLEMÉNY OLYAN feldolgozott személyes adat, amelynek megismerését a felperes igényelhette..." (kiemelés: Á.Gy.) Kérdésünk: hol található az Atv-ben az az állítás, amely szerint az érintett személy csak FELDOLGOZOTT személyes adatokat ismerhet meg? Felperesek válasza: SEHOL! Tehát a két bírósági tanács - törvénysértéssel - beépített a törvényi tényállási elemek közé egy - oda nem tartozó - újabb tényállási elemet, amely az ítélkezését alaptalanná tette, az jószerével - ezek szerint - nem is számít bírósági ítéletnek, minthogy a jogerős és a felülvizsgálati ítélet másról nem is rendelkezik, mint az itt ismertetett törvényi tényállás ítélkezési bővítéséről ismeretlen tényállási elemekkel és ennek "következményeként" - annak reciprocitásában - az érintett személy felperes jogainak törvénysértő megvonásáról.

A súlyos törvénysértést expressis verbis megállapító végkövetkeztetése a jogerős és a felülvizsgálati ítéletnek: "A jogerős ítélet tehát helyesen állapította meg, hogy a felperes a felülvélemény előkészítésében részt vevők által kialakított vélemények kiadását az adatvédelem szabályai szerint nem követelhette." (lap 665. oldal első hasáb 5. bekezdése)

Szó sincs az Atv-ben arról, hogy bármilyen vélemény "ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN RÉSZT VEVŐK által KIALAKÍTOTT VÉLEMÉNYEK kiadását az ADATVÉDELEM szabályai szerint nem követelhetők." (kiemelés: Á.Gy.) Ez az álláspont - nem tudni honnan vették a bíróságok - elképesztően jogellenes. Az Atv-nek éppen az a célja, hogy az érintett személy - kérelme esetén - azzal legyen tisztában, hogy a róla kialakított adatok hogyan keletkeztek és hogyan "épült fel" az úgynevezett "FELÜL"-vélemény. Ezt az evidens célt tette - az adott ítéleteiben - semmissé a jogerős és a felülvizsgálati ítélet. Egyébként az "adatkezelés célja" az "érintett személy" részére irreleváns. Bármi is az adatkezelés "célja" az adatkezelő és a kirendelő számára, ez az érintett személy célját illetően egészen más célt szolgál, amiről az "érintett személy" nem köteles beszámolni, az személyes önrendelkezési joga. Az adatot kérő, az adatot kezelő és az adat tulajdonosa, az érintett személy "célja" általában teljesen különböző. Az adatkezelés "célja" az adat sorsától nyilvánvalóan elválik, ha a reá vonatkozó adatot az érintett személy követeli. Az érintett személy jogosítványát az adatkezelés céljával összekeverni - de jure - törvénysértő.

Tisztelt Szerkesztőbizottság! Az előbbiekben egzakt módon kimutattam, hogy az Önök lapjának 2003. szeptemberi számában, a 664.-665. oldalon leközölt 356. számú (L.B. Pfv. IV.22.248/2001. számú) ítélet súlyosan törvénysértő. A felperesek - minthogy az ítélet már res judicata - nem tehettek semmit, bele kellett törődniük a "megvalósíthatatlan" jogi helyzetbe: egy első fokon törvényes, jogszerű ítéletet jogellenesen tönkre tett a másodfokon eljáró bírósági tanács és ezt a törvénysértést tetézte a L.B. felülvizsgálati bírósági tanácsának ítélete. A helyzet azonban - azzal, hogy Önök a súlyosan törvénysértő ítéletet teljes terjedelmében, ügyszámmal ellátva közzé tették - engem, az ügyvédet is újabb lépésre kényszerített. A súlyosan törvénysértő felülvizsgálati ítéletnek az Önök lapjában való közzététele ellen - amely nem res judicata - a leghatározottabban tiltakozom. Kérem: a lap a közlést vonja vissza. A közölt "jogeset" nyilván azt a célt szolgálja, hogy a jövőben a magyar bíróságok az ítélkezésben ezt a "bírói gyakorlatot" alkalmazzák. Ha viszont ez a törvénysértő ítélkezés Magyarországon elterjed, gyakorlatilag MEGSEMMISÍTETTÉK az Adatvédelmi törvényt (Atv.-t!) Ha ugyanis a bíróságok önkényesen válogathatnak - ítélkezésük során - abban, hogy az érintett személy "ilyen" adatait megismerheti "olyan" adatait vagy "még olyanabb" adatait pedig nem, az Atv. megszűnt létezni, azt az Önök által közölt eseti ítélet abszolút törvényi rendelkezéseiből relatívvá tette. A relativizált törvény viszont már nem törvény! A jogeset közzététele az egész magyar igazságszolgáltatásra "életveszélyes", ha ez nem is látszik az egyszerűen megítélhető történeti tényállás félremagyarázó ítéleteiből az első pillanatra. Arra hogy ezt a "visszavonást" milyen módon valósítják meg, nem adok tanácsot, de ahhoz ragaszkodom, hogy a lap valamelyik közeli számában tegyék közzé azt a tényt, hogy bebizonyítottam: törvénysértő ítéletet közöltek. A lapban való közzététel ugyanis - mint már fent megírtuk - nem res judicata, tehát azt nem vagyunk kötelesek tűrni!

A törvénysértő ítélet közzététele a lapban a magyar igazságszolgáltatást veszélyezteti, minthogy a lap havonta megjelenésének az a célja, hogy az ítélkező bíróságokat igazságos ítéletek hozatalára késztesse. Önök nyilván úgy gondolják, hogy lapjuk havi megjelenése megfelel a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Bsz.tv.) 27. §-ának, amelynek (1) bekezdése: "A bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata". A (2) bekezdés: "A Legfelsőbb Bíróság az (1) bekezdésben meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz és elvi bírósági határozatokat tesz közzé."

A Szerkesztőbizottság tagjai feltételezhetően úgy értelmezik tevékenységüket, hogy a lapjuk a 27. § (2) bekezdés második fordulatának tesz eleget, amikor ELVI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOKAT tesz közzé. Csakhogy súlyosan törvénysértő bírósági határozat (felülvizsgálati ítélet) hogyan minősülhet ELVI határozatnak? Nyilván: NEM minősül annak.

Ezt a súlyos tévedést a Szerkesztőbizottság csakis úgy teheti - viszonylag - jóvá, ha elhatárolja magát a törvénysértő ítélettől és nem ad további lehetőséget arra, hogy más bíróságok - ennek a B.H. eseti döntésnek a hatására - szintén ilyen súlyosan törvénysértő határozatokat hozzanak.

Ez az Önök által szerkesztett lapnak - mivel meg kíván felelni a Bsz.tv. 27. § (2) bekezdés második fordulatában előírtaknak - a legelemibb kötelezettsége. A téves ítélet nem lehet "modellje" más - a jövőben hozandó - bírósági ítéleteknek.

Ehhez megjegyzem: Az ítélkezés egyik nagyon nagy veszélye a téves ítélkezés, amit szignifikánsan fokoz, ha a téves ítélet res judicata! Az ítélkezés ilyen tévedései súlyosan veszélyeztetik a független demokratikus jogállamok "harmadik államhatalmi ágának" a bíráskodásnak a hitelét. A nyilvánvalóan téves ítéletek önmagukban is veszélyeztetik a jogrend alapját. Tovább fokozódik ez a veszély, ha az ítélkezésben közreműködő bírók a BH-t mérvadó - a Bsz.tv. 27. § (2) bekezdés második fordulata értelmében - ELVI BÍRÓSÁGI HATÁROZATNAK tekintik és az ítélkezésben követik. Ennek következménye, hogy az igazságszolgáltatásban "az anarchia hatalmasodik el". (Az idézet a 168 óra XV. évfolyam 40. számában, megjelent 2003. október 2-án a 8. oldalon interjúból származik, ahol dr. Lomnici Zoltán L.B. elnökkel készített interjút Buják Attila. (Csakhogy véleményem reciprokja jelent meg a hetilap második hasáb 1.-3. bekezdésében.)

Az idézet szó szerint a következő volt. Dr. Lomnici Zoltán: "A politikától mégis elvárok némi mértéktartást, mert ha egy focipályán nem a bíró dönt, az anarchia hatalmasodik el.

Buják Attila szerkesztő: "A pályán is téved a bíró."

Dr. Lomnici Zoltán: "De az a jogrend alapja, ha tiszteletben tartják a tévedést is".

Az elnök úr - itt idézett - állítása elfogadhatatlan. A téves bírósági döntést "tiszteletben" tartani, éppen ez vezet a jogrend anarchiájához, vagyis az anarchia forrása és nem "a jogrend alapja". Már ennek a puszta állítása is az igazságszolgáltatás anarchiájának kezdetét jelenti. Ennek az állításnak a hangoztatása "kontradictio in adjecto", ami a jogértelmezésben megengedhetetlen. Pontosabban fogalmazva: Az igazságszolgáltatásban a téves bírói határozat az az "ítélkezési MŰHIBA", amely ellen minden erővel KÖTELES harcolni - természetesen a jog által pontosan körülhatárolt módon - mindenki, aki az igazságszolgáltatásban valamilyen formában részt vesz. Elsősorban a bírók (közülük is elsősorban a Legfelsőbb Bíróságon működő bírók), másodsorban minden - az igazságszolgáltatásban részt vevő szervnek - így pl. a BH. Szerkesztőbizottságának. Küzdeni kell - a jog által megengedett eszközökkel - a téves bírói ítéletek ellen a feleknek és jogi képviselőinek. Kijelentem, hogy a törvénysértő - de res judicatát képező - felülvizsgálati ítélet BH-ban való közzététele ellen küzdök, minthogy ez - mint az állampolgárok érdekeit védő ügyvédnek - elemi kötelességem. Ez azonban - amint már bebizonyítottam - ugyan ilyen elemi kötelessége a BH. Szerkesztőbizottságának is.

Tisztában vagyok azzal, hogy a BH-ban ez az elmúlt fél évszázadban - amióta a lap megjelenik - ez nem volt szokás (a 2003. évfolyam az 51.). Mégis meg kell valahogyan oldaniuk! Nem érv az, hogy eddig nem tették ezt soha meg. Ezzel a lap tekintélye nem csökkenne, hanem nagy mértékben emelkedne. Ha az emberiség mindig csak olyat tenne, amit már addig is megtett, akkor még mindig a paleolitikumban a "csiszolatlan kőkorszakban" élnénk.

Kérem, értesítsenek arról, hogy mi a tervük az indítványommal kapcsolatban. Indítványozom - szükség esetén - személyes megbeszélésünket. (aláírás: dr. Ádám György)

A Szerkesztőbizottság felelős szerkesztője egy "felülről lekezelő" mondatban válaszolt: "... a levélben jelzett eseti döntés visszavonására sem oka, sem lehetősége nincs a Szerkesztőbizottságnak". Ennyi! Hogy miért nincs, azt velem nem közölte. Az egy-mondatos - nyersen elutasító - levélre válaszoltam:

Tisztelt Felelős Szerkesztő Úr! Ez év december 10-én kézhez kaptam két és fél soros, egy mondatos levelét, amelyben azt közli velem, hogy a levelemben "jelzett eseti döntés visszavonására sem oka, sem lehetősége nincs a Szerkesztőbizottságnak."

Véleményem szerint az Ön által írt közlés alapvető félreértés következménye. Én ugyanis a Szerkesztőbizottságnak a.) oka is van és b.) lehetősége is van, minthogy az ítélet res jidicata és nem a BH-ban való közzététele. Nem értem azt sem, hogy mi köze van ehhez a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának, amellyel "egyetértésben" közölték velem a nemleges szándékokat.

Részletezve a lehetőséget:

ad a.) A közlés visszavonásának oka az, hogy kifejezetten ellentétes a BH céljával. A BH az egységes és IGAZSÁGOS ítéletek közlésével az egységes és TÖRVÉNYES ítélkezési gyakorlat kialakítása (Alkotmány 47. § (2) bekezdésének első fordulata, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 27. § (1) bekezdése és (2) bekezdés második fordulata).

A szóban lévő jogerős ítélet azonban - ezt részletesen és szakszerűen megindokoltam - súlyosan törvénysértő, tehát nem szolgálhat "mintául" az elkövetkező - hasonló tárgyú - bírósági ítéletekhez.

Meg kell jegyeznem, hogy a BH. rendszeresen közöl súlyosan törvénysértő jogerős ítéleteket, amelyek mérgezik a bíróságok igazságos ítélkezésének alkotmányos kötelezettségét. Egy néhány példa a sok száz törvénysértő - BH-ban megjelent - jogerős ítéletből:

- BH. 1992. évi 4. szám, 270 (Gazdasági Kollégium) Jász-Nagykún-Szolnok Megyei Bíróság 2.G.40.191/1989. és L.B. Gf.V.31.286/1991. szám szerint a magánszakvélemény CSAK a fél véleménye. Ebből a BH-ban lehozott ítéletből számtalan törvénysértő pervesztés származott.
- L.B.VI.21.077/1994. ítélet, amely teljesen jogszerű, törvényes, de a bevezetőben vastagon nyomtatott rész szerint: az ítélet - mint írja - azt állítja, hogy 5-20 % az a műtéti kockázat, amelyet már közölni kell a műtétre váró beteggel, holott erről a közölt ítéletben szó sincs, de a bevezető súlyosan jogellenes, amiből több jogellenes pervesztés származott.
- B.H. 1997. évi 5. szám 218. jogeset, (L.B.Pfv.IV.21.235/1996), amely a felek kérelme hiányában is azt közli, hogy az érintett személy hozzájárulása nélkül kiadható az orvosi dokumentáció ANONIMIZÁLT FORMÁBAN. Ebből a BH-ban közölt törvénysértő ítéletből is több jogellenes pervesztés származott.

Jelen levelemben csak két súlyosan jogellenes, de res judicata ítéletet és egy félreérthető bevezető résszel ellátott BH. ítéletközlését elemeztem, amelyekkel - a BH-ban való közlést követően - rendkívül súlyos, pervesztésig menő jogvitám volt, ami elkerülhető lett volna, ha a BH. ezeket nem, - illetve nem ilyen bevezetéssel - hozza. Azt a tényt, hogy ezen pereket csakis, tehát kizárólag a BH. jogellenes közlése - és ebből kifolyólag a bírói önkény - miatt veszítettem el tudományos könyvekben leírtam. ("A polgári peres eljárás önellentmondásai, Logod Bt. kiadás 2002. és "Emberi lények-e a bírók?" Hibiszkusz Könyvkiadó 2003.) Fenti állításaimat tehát bizonyítottam.

ad b.) Felelős Szerkesztő Úr a levélben azt állítja, hogy a DÖNTÉS (?) visszavonására nincs lehetőség. Nem értem, miért nincs? Milyen lap a BH, amely -ha egyszer valamit helytelenül, hibásan, kifejezetten jogellenesen - leközölt, azt miért ne vonhatná vissza? Miféle - minden más laptól megkülönböztetett - privilégiuma van lapjuknak és ezt a nagyívű felhatalmazást milyen szervtől és milyen alkalommal kapták? Hogyan szól és hol jelent meg ez a felhatalmazás?

Én - mint jogász egyetemi tanár, az MTA doktora és egy ügyvédi iroda vezetője - segítséget ajánlottam fel Önöknek, ugyanis nagyon sok baj van a leközölt BH-ban található ítéletek kiválogatásával. Miért él a BH. Szerkesztősége valamiféle titkolt privilégiummal? Én a BH. Szerkesztőbizottságnak a 2003. október 15-én írt levelet nem bántó, hanem segítő szándékkal írtam. Úgy gondoltam, hogy amikor ennyi kritika éri a bírói ítélkezést - néha át is lépve a bírói függetlenség határát - , talán szükség lehet - nem bíró - szakemberek segítségére. Az ugyanis nagyon ingatag talaj, amelyen az döl el, hogy a múltat befejező - egy jogvitát eldöntő - res judicata ítélet megszületett, hogyan értendő a res judicata és az igazságszolgáltatás jövőbeli egységének alakítása. Az nem lehet kérdéses, hogy a res judicata csakis és kizárólag egy - a múltban lejátszódott - történeti tényállásra vonatkozó törvényi tényállás. A jövő útja még nyitott, annak ítélkezési determinálása már nem csak a bíróságok (a "harmadik államhatalmi ág") feladata. A bíróság - főleg a L.B. - a jövő igazságügyének befolyásolásában is fontos tényező, de ehhez már nincs privilégiuma, mint ami volt, az egyszeri, múltat lezáró jogerős ítéletig abban az egy végérvényesen letárgyalt ügyben. Azt hiszem a célunk közös, ezért kérem Felelős Szerkesztő Urat, hogy egymondatos válasz helyett azt közölje velem, hogy mi a BH Szerkesztőbizottságnak - a jövőt illetően - a célja, most már részletesebben ismerve álláspontomat. Budapest, 2003. december 16. Üdvözlettel: dr. Ádám György

Azért egy olyan - súlyosan törvénysértő, de mindkét L.B. "lapban" leközölt - ítéletet választottam, amely az ETT IB. törvénysértő magatartását a végletekig védi, mert a bíróságokat a "futamidő gyorsításában" ez a "testület" orvosi műhiba perekben segíti. A post-feudális ítélkezéshez ma már nem kell folyóvíz, tüzes vas, lángpróba, elég az ETT IB. amely tudja, hogy kinek kell "segíteni" "felül"-véleményével: a gyógyintézetet (az orvosokat) nem úgy mint az istenítéleteknél, ahol a folyó, tüzes vas, stb. nem tudta kinek van igaza és ezért kb. 50 %-ban helyesen "ítélet". Ma egy bíróságnak nem kell mást tennie "orvosi műhiba" perben, mint lemásolni az ETT IB. - szakmailag elfogult - "felülvéleményét és kész az "ítélet". A BH. Szerkesztőbizottsága a törvénysértő jogerős ítélet visszavonását megtagadta. Mi lett ennek a következménye? Úgyszólván szó szerint megjelent ugyanez az "ítélet" - megismételve minden törvénysértő állítást - 2004. évi 3. számban a 196-197. oldalon 105. szám alatt, amelyet szintén a L.B. Pfv. IV. felülvizsgálati tanács hozott IV.20.798/2002. szám alatt. Érdemes ebben az országban tudományos jogvitát folytatni? Kérdezem: ez Magyarországon még meddig fog folytatódni? Ezt tovább fokozni - a bíróság úgy gondolja: önmagában végtelen erős -, mint a Föld szelleme.

Csakhogy az egész "ítélkezés egységének biztosítása" (Bsz. tv. szóhasználata) ilyen összekevert eljárással csakis a törvénytelenség káoszába vihet el bennünket. Ilyen módszerrel keveredik a normatív jogi ítélkezés a precedens joggal és annak önkényes precedens-kiválogató rendszertelenségével. A precedens-jogi ítélkezés lényege, hogy nem külön - erre a célra - kiválasztott személyek válogatják és teszik közzé az általuk kiemelt "precedenseket", hanem a független bíró az összes res judicata ítéletet ismerve, valamennyiből választja ki az általa - meggyőződése szerint - legadekvátabbakat és nem "felsőbb szervek" döntik el számára, hogy az ítéletek egy ezrelékéből "válogasson" (többnyire ilyen esetben egy ítéletből "választja" azt az egyet).

Ha viszont normatív jogrendszerben ítélkezik, mit keres az "egységes döntéshozás" számára az évi 800 BH és kiválasztott elvi döntés "precedense"? Ez az ítélkezés csődjéhez vezet. Az ítélkező bíróknak - véleményem szerint - az összes jogerős ítéletet meg kellene ismerniük. Valamennyi jogerős ítéletet közzé kell tenni az interneten. Ekkor az ítélkező bíró (bírósági tanács) - szabad mérlegelés és meggyőződése révén - eldönti, hogy igénybe vesz-e más jogerős ítéletet quasi "precedensként", vagy erre a történeti és törvényi tényállás ismerete miatt nincs szüksége.

Ha a magyar államhatalmi ágak (mind a három) egységesen úgy látja - tudományos vita után - hogy szükség van a normatív jogrendszer ítélkezési gyakorlatában is ilyen "precedensekre" (elvi döntések és BH) akkor azt ne csak bírók válogassák, hanem olyan bizottság, amelyben a legkülönbözőbb jogi működési területen tevékenykedők, jogtudományos munkát végző szakemberek, jogász tanárok, ügyvédek, ügyészek és természetesen bírók is, akik - ebben a bizottságban - már nincsenek többségben. Ha így összeállt a "precedensek" listája, az utólag is támadható kell legyen és ha kiderül a hibás "válogatás", a jogellenes ítéletet utólag is - megfelelő autentikus döntéssel - ki kellene venni a gyűjteményből, amelynek alkalmazása a bírók számára nem kötelező, csak iránymutató.

Ezzel a "harmadik államhatalmi ág" nem találná úgy - mint a Föld szelleme - hogy "önerejében végtelen erős."

Az előző négy fejezetben elemzett ítélkezési elmélet és gyakorlat megvalósítása a magyar jogrendszer súlyos zavarai, önellentmondásai miatt - amíg ezen a törvényhozás gyökeresen nem módosít - úgyszólván megvalósíthatatlan.

Az önellentmondást szükségszerűen az Alkotmánnyal kezdem. A Magyar Köztársaság Alkotmányának 50. § (3) bekezdés első mondata: "A bírók függetlenek és csak a törvényeknek vannak alávetve."

Ezzel szemben az Alkotmány 47. § (2) bekezdése így rendelkezik: "A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek."

Az Alkotmány kodifikátorai ezzel feltalálták a "négyszögletes kört." Ez a Contradictio in adiectó - ami a jogi kodifikáció legnagyobb hibája - az Alkotmányban bekövetkezett. Itt ismerje ki magát a jogász szakember, elsősorban az ítélkező bíró!

A logikai önellentmondást - per tangentem - átveszi a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.tv.) is, de már meglepően más értelmezésben. A Bsz.tv. 3. § így rendelkezik: "A bírák függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók." Itt már - expressis verbis - "jogszabályok"-ról van szó és nem "törvény"-ről. A Bsz. III. fejezetében ("Az ítélkezés egységének biztosítása. Jogegységi eljárás) a fogalmazás a következő: 32. § (6) bekezdése: "A jogegységi határozatnak - ha törvény kivételt nem tesz - a felekre kiterjedő hatálya nincs." Ezzel a rendelkezéssel a Bsz. törvény ajogi káoszra "rátett egy lapáttal." Itt ismerje ki magát a jogalkalmazó! Az idézett törvényhely indokolásából sem tudni meg többet, azt írja: "A rendelkezés azért szükséges, mert a jogegységi határozat rendeltetésével általában összeegyeztethetetlen, hogy konkrét ügyben a felekre kiterjedő hatállyal bírjon." Ezek szerint az a - KONKRÉT ÜGYBEN ítélkező bíróság szabad mérlegelésén alapuló meggyőződésének kifejezett MEGBILINCSELÉSE (!) összeegyeztethető a felek részére történő ítélkezéssel, hogy a jogegységi döntés - akár mennyire törvénysértő - az ítélkező bírókra KÖTELEZŐ? Egyébként a Bsz.tv. ezen rendelkezése a szofisztikus jogszabály szerkesztés "mintapéldánya". Ha a felek pert indítanak - úgymond - reájuk a jogegységi határozatnak kiterjedő hatálya nincs, de a jogvitában ítélkező bíróra van, akkor ismert közmondással "ott vannak, ahol a part szakad". Az ügyükben ítélkező bíró "közvetítésével" a jogegységi határozat - ha akarják, ha nem - reájuk is "kiterjed a hatálya." Ezzel a L.B. törvényalkotóvá lép elő, mégpedig egy olyan területen, ahol az érdekeltsége maximális, de az Alkotmánybíróságnak - ezen idő szerint - még lehetősége sincs, szemben a törvényekkel, hogy alkotmányellenességét megállapítsa és a jogegységi határozatot hatályon kívül helyezze. Ez a justismord a "tévedések végjátéka", az igazság ítélkezési csapdája.

A bírósági "ítélkezés" két aspektusa:

- Egy múltbeli történés jogvitában való végleges lezárása (res judicata).
- A jogalkalmazás egységének biztosítása.

ad b.) Az Alkotmány szerint "A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást ... a bíróságok gyakorolják." (rövidítés Á.Gy.)

Minden külön indokolás, részletezés, elmélkedés, logikai kifejtés, a történet logikája és ezen probléma logikájának történetének elemzése nélkül is nyilvánvaló, hogy az IGAZSÁG SZOLGÁLTATÁSA csakis EGY múltbeli, vagy éppen folyamatában lévő jogvita vagy jogviszony elbírálására, eldöntésére, létrehozására vagy megszűntetésére, létrehozására vagy megszűntetésére vonatkozik bírósági határozattal, ahol "a bíróság előtt mindenki egyenlő ..." (Alkotmány 57. § (1) bekezdés első mondatának első fele).

A Bsz.tv. 1. §-a szerint: "A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják". A 2. § (1) bekezdés értelmében: "A bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - véglegesen döntenek." (kiemelés: Á.Gy.). A Bsz.tv. 7. §szerint: "A bíróságok határozata mindenkire kötelező..." (rövidítés Á.Gy.) Ez a törvényi szakasz mondja ki a "res judicata"-t. A bíróságok - ezen tevékenységük során - tehát az igazságnak a felek részére való SZOLGÁLTATÁSÁBAN - függetlenek és "csak a törvényeknek vannak alárendelve" (Alkotmány 50. § (3) bekezdése, rövidítés Á.Gy.)

A bírók, illetve a bírósági tanácsok tagjai (elnök, előadó bíró, tanácsban részt vevő egy vagy három másik hivatásos bíró) a peres eljárás során - legalábbis elvben - teljesen FÜGGETLENEK! Az eljárás berekesztése után az egyesbíró illetve a tanács elnöke és tagjai szabadon mérlegelnek és meggyőződésük szerint határoznak. Ezzel végleg - és visszavonhatatlanul - MEGSZŰNT a függetlenségük, vagyis az ÉRDEKTELENSÉGÜK: abban váltak markánsan érdekeltté, hogy ítéletük hitelt érdemlő, mások, elsősorban más bíróságok, de általában az állampolgárok körében elfogadott - véleményük szerint - hiteles legyen a határozat. Vagyis - másként fogalmazva - az érdektelenek nagy csoportjából kiválva, átléptek a jogvitában érdekeltek közé, minthogy presztizsük, hitelességük, egzisztenciális érdekük lett az, hogy a határozatok széles körben elfogadott legyen.

Ezzel "átlépték a Rubicon-t", vagyis teljesen alkalmatlanokká váltak a Bsz.tv. preambulumában megfogalmazott másik bírói feladat végzésére: " ... az ítélkezés egységének" biztosítására. Ennek megoldása már törvényhozói feladat.

Kiemelten hangsúlyozom, hogy a bíróságra testált két feladat antagonisztikusan ellentmond egymásnak és az egy múltbeli ügyben való "res judicata" ítélkezést kizárólag ugyan arra a szervre bízni, súlyos - a három államhatalmi ág teljesen különállását semmibe vevő - hiba. Itt válik az égi karban "szép szerény fiú" - ahogy Macáh fogalmaz - "önkörében végtelen erős".

Az idő irreverzibilis. A múlt "egyszer történt" és lezárult. A bíróság egy múltbeli vagy jelenben még fennálló jogviszonyt jogerősen eldöntött. Nem DÖNTHET ezen túl a jövő 10, 20, 50 évére vonatkozó 10, 20, 100.000 vagy több millió és a jövőben létrejövő jogvitában ELŐRE, esetleg olyan jövőbeli történésekről, amelynek alanyai talán a bírósági -A két eljárás összemosása és a második döntésnek "odaajándékozása" a már maximálisan érdekelt bíróságnak, a lehető legsúlyosabb alkotmányossági baklövés. Méltatlan egy független demokratikus jogállam működéséhez: a lehető legnagyobb igazságszolgáltatási káosz előidézése.

Sajnos tény, hogy ezt a nagyon súlyos ellentmondást a bíráskodás két feladatának egybemosásakor a független demokratikus jogállamok most kezdik felismerni, más országokban is. Magyarországon ez a felismerés még jóformán meg sem született, ez preembrionálás állapotban van.

Célom ezen súlyos önellentmondás kifejtése, egyelőre hipotetikus formában.

Az nem lehet vitás, hogy minden független demokratikus jogállamban létfontosságú "az ítélkezés egységének biztosítása". Csakhogy ez a - még egyelőre "semleges" - megfogalmazás egy alapvető jelzőt is kell tartalmazzon. Az ítélkezés egysége csak akkor felel meg a jogállam követelményeinek, ha az ítéletek - amelyeknek az egységét biztosítaniuk kell - egytől-egyik IGAZSÁGOSAK, vagyis megfelelnek a JOGÁLLAMISÁG követelményeinek.

Ezek szerint az ítélkezésnek kétféle egysége létezik:

- a.) igazságos ítéleteké
- b.) igazságtalan "ítéleteké"

Ezért az ítéletek (általában a bírósági határozatok), IGAZSÁGTARTALMÁT nem lehet csakis és kizárólag arra az államhatalmi ágra bízni, amely a múltbeli egy jogvita igazságtartalmát már res judicata elbírálta és ezzel annak elfogadtatásában messzemenően érdekeltté vált. Ez a - mai napig tartó súlyosan törvénysértő állapot - a középkori inkvizitórius "bíráskodás" "egy késő sugára". (Madách)

Nem állítom, hogy a bíróknak ebben a második feladatkörében (az ítélkezés egységének biztosítása) nincs semmiféle feladata, mindössze az a véleményem, hogy az igazságszolgáltatás szerepe ebben a nagyon fontos - a NYÍTOTT JÖVŐT alapvetően befolyásoló - rendezésben másodlagos!

Tehát azt indítványozom, hogy a Magyar Köztársaság, mint független demokratikus jogállam jövőbeli ítélkezésnek igazságos egységének létrehozásában részt kell venni más hatalmi ágak tagjainak is (jogász egyetemi tanárok, MTA doktorok, jogász kutató szakemberek, ügyészek, ügyvédek, stb.) A bíróknak ebben a - jogegységi határozatokat hozó - grémiumban kisebbségben kell lenniük és az elnöke a bizottságnak semmi esetre sem lehet bíró.

Nagyon fontos, hogy a kétféle "ítélkezési egység" közül az - általam felsorolt - a.) alatt írt ítéleteket tartalmazza. Az igazságtalan ítéletek jogegységénél már sokkal jobb, ha nincs ítélkezési egység. Ha az utóbbi következik be az ugyanis a tévedések végjátéka!

dr. Ádám György