Bővebb információk a bukósisakokról az interneten

Nagyon elterjedt lett az utóbbi időben az internetről való rendelés. Emlékszem, hogy eleinte nagyon szkeptikusan álltam a dologhoz, sokáig nem is mertem onnan venni semmit. Aztán az első alkalom után rájöttem, hogy nem is akkora nagy őrdöngőség. Mégis el kellett telni az első rendelés után még legalább egy fél évnek mire újra nekivágtam a dolognak.

Volt egy olyan hullámom is, amikor átestem a ló túloldalára és mindent csakis onnan szerettem volna beszerezni. Manapság már inkább csak a legfontosabbakkal teszem így, nem lehet mindig a számítógép előtt gubbasztani. Mégis vannak még olyan barátaim, akik a mai napig nem mernek megbízni az internetben. Tisztában vagyok vele, hogy sok buktatója is van a dolognak, nem mindig találja meg az ember azt, amit keres, vagy éppenséggel félreinformálják valamilyen témával kapcsolatban. Érdemes oda figyelni arra, hogy honnan is szerezzük be az információkat. Azonban minél többet „gyakorol” az ember, annál inkább kiéleződik az ilyesmire, és már előre fogja tudni, hogy hol érdemes utánanézni a dolgoknak, és mit, honnan éri meg rendelni.

A múlthéten az egyik nagyon jó barátom kért meg, hogy segítsek neki informálódni bukósisakok kapcsán. Mondta, hogy szeretne egyet venni magának, és úgy érzi, hogy itt az ideje, hogy az internetet hívja elő segítségül, és ha eléggé meggyőzi az, amit olvas és lát, akkor ez lesz az első termék, amit innen fog megrendelni. Mondtam, hogy nagyon szívesen segítek neki, másnap délután át is mentem hozzá, hogy közösen keresgéljünk valamit. Bevallom, arra is kíváncsi voltam, hogy ő mégis hogyan lát neki a keresésnek az interneten, mivel mindig olyan kifogásokkal áll elő, hogy ő ott soha nem talál semmi hasznos információt. Ez számomra nagyon furcsa volt, ezért is kezdett el érdekelni a dolog. Leültem mellé a számítógép elé és figyeltem, hogy mit csinál. Beütötte a Google keresőjébe, hogy BUKÓSISAK, majd elkezdte lefelé görgetni a listát. Már a harmadik oldalnál voltunk és még mindig nem nyitott meg egy ablakot sem. Mondtam neki, hogy most már értem, miért nem talál soha semmit. Erre az volt a válasz, hogy de hát az első feldobott oldalakban biztosan nem lehet megbízni, mivel tuti azok az olcsón szerkesztettek. Fogalmam sincs, hogy honnan szedte ezt. Kértem, hogy menjünk vissza az első oldalra, és ha nem is az első ajánlott linket, de valahonnan onnan egyet nyissunk meg. Nagyon szkeptikusan nézett rám, de végül választott egyet az elejéről. Nagyon elcsodálkozott, amikor azt tapasztalta, hogy itt megtalált mindent, amit keresett. Olvashatott azt őt érdeklő bukósisak tesztről, vagyis arról, hogy milyen paramétereknek kell, hogy megfeleljen egy sisak ahhoz, hogy biztonságos legyen, valamint a sisak polírozásáról, vagyis arról, hogy hogyan ápolja azt annak érdekében, hogy a sisak plexije ne karcolódjon olyan könnyen. A legjobban mégis azon lepődött meg, hogy most akciós bukósisakkal is várják az érdeklődőket. Ehhez nem kell mást tenni, mint megadni az e-mail címünket és a keresztnevünket. Itt bevallom, hogy kellett egy kicsit győzködnöm annak érdekében, hogy merje ezt megtenni, de végül hálás volt ezért, hiszen egy 5000 Ft-os kuponnal lett gazdagabb, amelyet a Shox üzleteiben válthat be. A barátom már egy jó ideje motorozik, így elég sokat tud arról, hogy hogyan kell kiválasztani a viselő számára megfelelő sisakot, most azonban, hogy jobban utána olvasott ennek, még inkább megerősödött benne a saját kompetenciája ezzel kapcsolatban. Nagyon hálás volt nekem, hogy segítettem neki ebben, mivel ahogyan én is láttam, ha nem lettem volna ott, megint az lett volna, hogy ő nem talált semmit.

Remélem, hogy ezek után már ő is jobban fog boldogulni az interneten való kereséssel, illetve ráveszi magát arra is, hogy innen rendeljen. Látom rajta, hogy hajlik a dologra, de azért még kell egy kis győzködés. Semmi baj, majd én ott leszek és segítek neki ebben is!