Mindenre van megoldás az interneten

Nehéz időszakon megyek keresztül, mert meghalt az apám, ami önmagában is nagyon fájdalmas. Közel álltunk egymáshoz. De ha mindez még nem volna elég, volt az apámnak egy vállalkozása, amit szinte teljesen egyedül vezetett. Igaz, hogy volt egy titkára, de nem szívesen adta ki a feladatokat a kezéből, ezért őt sok mindenbe nem is avatta be. A lényeg, hogy most hogy ő, a tulajdonos elhunyt, valamit kezdeni kell ezzel a céggel, de fogalmam sem volt, hogyan tovább. Az ügyfelek persze megértőek ebben a tragikus helyzetben, de minél tovább tart ez a bizonytalanság, annál valószínűbb, hogy máshová fordulnak, és azzal egy csomó munka kárba veszne.

Eszembe jutott, hogy az interneten mindenre van megoldás, ezért egy kis kutatást végeztem, és rá is találtam a https://generationpartners.hu oldalra, amely az ilyen helyzetekre specializálódott. Mindent elolvastam róluk, végigrágtam magamat a tanácsaikon, és egy kicsit megnyugodtam. Azután, miután felhívtam őket, és megbeszéltünk egy találkozót, még inkább megkönnyebbültem. A személyes megismerkedés után már úgy érzem, teljesen megbízhatok bennük, mindenben rájuk bízom magamat, tudom, hogy meg fogjuk találni a tökéletes megoldást.

Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, és szeretné átadni kis- vagy középvállalkozását a következő generációnak, vagy épp abban a helyzetben van, amikor ő veszi, vagy venné át a stafétabotot, jó szívvel ajánlom a  https://generationpartners.hu-t és a csapatukat!

Apám persze mindig nagyon-nagyon hiányzik! Bárcsak itt lenne velem, és nem kéne ezzel foglalkoznom. De most, hogy a helyébe lépek, és folytatom azt, amit elkezdek, nem herdálom el felelőtlenül az örökségemet, és úgy érzem, mintha végig is mellettem állna.