GIORDANO BRUNO-t 1600. február 17-én a római Campo de Fiori közepén emelt máglyán elevenen elégették. A Szentszék ezen ítéletének kihirdetése után - már a máglyán állva - mondotta bíráinak: "Nagyobb a ti félelmetek, amikor ítéletet hoztok ellenem, mint az enyém, amikor elszenvedem azt."
Montesquieu: A törvények szelleméről című művét Voltaire "az ész és az igazság kódexeként" jellemezte. Ez a mű - az újkor hajnalán - meghatározó volt minden jogállam számára mind elméleti, mind gyakorlati (államszerkezeti) vonatkozásban. Magam is hosszú éveken keresztül tanulmányoztam ezt a mesterművet, és úgyszólván tanárom volt gondolkodásom alakításában. Egyetlen aspektusa van a kétkötetes alkotásnak, amely - bár végigvonul a könyv egész gondolatmenetén - bennem kétségeket ébresztett: az a kimondott és kimondatlan állítás, miszerint aki a társadalomban hatalmat kap, az a hatalmával él és egy idő múlva visszaél! Évtizedekig úgy gondoltam, hogy ez az emberi természetre vonatkozó pejoratív ítélet talán nem egészen általános, esetleg lehetnek ez alól kivételek is. Nyolcvan évet kellett megélnem, és ebből sok évtizedet tudományos kutatással eltöltenem, hogy rájöjjek: Montesquieu-nak ebben is igaza volt.
Az utóbbi másfél évtizedben a magyar igazságszolgáltatás területén végzett kutatómunkám során kétségbeesetten jöttem rá arra, hogy a hazánkban működő igazságszolgáltatás következetesen a politikai hatalom "mostohagyermeke" volt (talán még ma is részben az), de ezt a "másodrendűséget" minden időszakban "tovább adta" azoknak az állampolgároknak, akik ennek a szekunder államhatalmi ágnak voltak kiszolgáltatva, alárendelve. 1 Ez a justizmord helyzet mind a mai napig tart, és ez késztetett e könyv megírására. Szembe akarok nézni az igazságszolgáltatás anomáliáival - egyben nagy tisztelettel adózva azon bíróknak, akik nem részesei e törvénysértő gyakorlatnak. Tehát még nincs minden veszve: a kocka fordulhat. Ehhez szeretnék - jelen munkámmal is - segítséget nyújtani.
Manapság az igazságszolgáltatásról, a bíróságok és a bírók helyzetéről sok tanulmány, cikk, nyilatkozat jelenik meg a sajtóban, rádióban, televízióban, de csakis három alábbi témáról:
- a bíróknak kevés a fizetése,
- a bírósági épületek félig romosak,
- hosszú ideig tartanak a perek.
Arról az utóbbi években nem lehet olvasni, hallani, hogy a bíróságokon igazságtalan ítéleteket is hoznak. Ha mégis szólnak erről, csakis "nagy" büntető perekről írnak, a polgári perek törvénytelen ítéleteit a szenvedő állampolgárnak némán kell tudomásul vennie. Ez könyvem tárgya. S mindehhez a következő ajánló sorokat fűzöm: félig összedőlt lóistállóban, sámlin ülve, fizetés nélkül is lehet igazságos ítéletet hozni, míg fényes palotában, nagyon sok pénzért, csodálatos berendezésű termekben, papi reverendához hasonló pompázó talárban is lehet törvénysértően ítélkezni.
Az anyagi körülmények, a perek időtartama és az ítéletek igazságossága nincsenek összefüggésben, a három tényező egymással a független változó viszonyban van. Az igazságos ítélet sem drágább, mint a törvénysértő igazságtalan bírói döntés, és mindez nem időfüggő. Az igazság szolgáltatása kizárólag az ember sajátja, más élőlények között ez a fogalom ismeretlen. Az első igazság-szolgáltatás az ön-bíráskodás volt, amely nagy lépés volt az emberré válás történetében. Már a korlátlan vérbosszú is hatalmas eredmény volt kialakulásakor, minthogy a törzs vagy nemzetség csak akkor "mozdult", ha úgy vélte: igazságtalanság érte a másik embercsoport részéről. Különben békésen éltek egymás mellett. A korlátolt vérbosszú már szinte az "igazság" győzelmét jelentette. Igazi előrelépés a tálió volt, de még eleinte ez is önbíráskodás. A sértett "igazságának" más személy részéről a segítése, majd elbírálása a civilizáció kialakulására válik reálissá, először a polliszakban.
Végül is az igazság "szolgáltatása" - mint külön hatalom - a tanú, illetve az uralkodó joga volt. Ez az időszak egybeesett a vallások kialakulásával. Kezdetben minden népnek a nép egészétől külön vált bíró istenítélete jelentette az "igazságszolgáltatást". Az "ítélkezés" ebben a több tízezer évben az uralkodó (fejedelem, király, nádor, földesúri bíráskodás) jogosítványa volt.
Mindez szorosan összefüggött a - maga idején "korszerű" - kötött bizonyítás bevezetésével, éppen a bírói önkény korlátozása érdekében.
A kötött bizonyítás kora a középkor végén, az újkor elején lejárt. Az első szabad bizonyítási rendszerek az Egyesült Államok keleti partvidékén és Nyugat-Európában alakultak ki (részben a precedens-jog, illetve az esküdtbíróság bevezetésével). A bizonyításban a bíró megszabadult a kötöttségektől, a 18-19. században a legtöbb nyugati országban bevezették a szabad mérlegelésen alapuló, bírói meggyőződésre épített ítélkezést.
A "harmadik államhatalmi ág", az igazságszolgáltatás ezzel tényleges "hatalmi ággá" lépett elő, annak minden előnyével és hátrányával. A mérlegelés és a szabad bírói meggyőződésen alapuló ítélkezés természetes velejárója volt az, hogy egyetlen kötöttséget ismert: a történeti és törvényi tényállás alapján hozott LOGIKUS ítéletet2, amelyet már a magyar polgári törvénykezési rendtartás (1868. évi LIV. t.cz.) is magáévá tett.
Ez felelt meg az akkori civilizált jogállamok törvénykezési elméletének és gyakorlatának. Csakhogy az idők - beleértve a társadalmi viszonyrendszereket is - változnak. Ami korszerű volt több százezer éve (a korlátlan vérbosszú), vagy több tízezer éve (a tálió), néhány ezer éve például Babilonban (a bíráskodás önálló foglalkozási ággá válása) illetve néhány száz éve (a harmadik államhatalmi ág önálló, független, szabad mérlegelésen és bírói meggyőződésen alapuló ítélkezés) - az meghaladottá válik a harmadik évezredben. Ma, a legújabb korban a bírói függetlenség - a régi formájában: szabad mérlegelésen és meggyőződésen alapuló ítélkezés - önellentmondásossá lett. Gondoljuk csak végig: igazságot csak akkor tud a bíró szolgáltatni, ha a felek ismerik az ítélkezés minden tényezőjét. Ezek:
- a történeti tényállás,
- a törvényi tényállás és
- a bírói meggyőződés.
Ha valaki a három együttható közül bármelyiket nem ismeri, nem képes kiszámítani az igazságos ítéletet. Közismert, hogy egy három ismeretlen tényezős elsőfokú egyenlet-rendszerben - ha csak két egyenletem van - a megoldást nem lehet kiszámítani: végtelen "megoldása" lehetséges, ami az igazságszolgáltatást lehetetlenné teszi a bírói hatalomnak alávetett polgár számára.
Ez az igazságszolgáltatást - mint önálló államhatalmi ágat - ambivalenssé teszi. Egyrészt (tetszik, vagy nem tetszik) ki van szolgáltatva az első és főleg a második államhatalmi ágnak. Másrészt az állampolgár van teljesen kiszolgáltatva a bírói hatalomnak, mivel az igazságszolgáltatás is ÁLLAMHATALMI ág az állampolgár felett! Ez a következőkben jelenik meg:
Mi a jelenlegi helyzet a magyar bírósági ítélkezési elméletben és gyakorlatban? A szakember (például a fél ügyvédje) ismeri a történeti tényállást és a törvényi tényállást, de nem ismerheti meg az ítélkező bíró "meggyőződését", minthogy nem kötelező a szigorú logikai alapon való ítélkezés, ezt a törvény nem írja elő. A helyzet tehát az, hogy van egy három ismeretlent tartalmazó egyenletrendszer: van X, és Y, továbbá Z.
Ehhez azonban csak két egyenletem van, tehát X-et és Y-t megismerhetem, de Z-t nem. 3 Ilyen formán az ítélet teljesen kiszámíthatatlanná válik. Amíg a bírót az "igazság" szolgáltatásában az istenítélet, az eskü, illetve a bizonyítási kötöttség "eligazította" - lényegében helyette az istenek, a folyó, a tüzes vas, vagy az isteneknek tett esküvés, illetve a törvényi tényállás kötöttsége és kötelező minősége "ítélkezett" -, addig nem volt gond az "igazságos" ítélkezés. Addig azt, hogy mi az igazság? - a bíró helyett más döntötte el. A jelenlegi (18-20. századi) ítélkezésben a szabad mérlegelés és a bírói "meggyőződés mondta ki az "igazságot". Csakhogy a 20. században és még inkább a harmadik évezredben a meggyőződés új értelmet kapott: alkotmányos személyiségi - más által ellenőrizhetetlen -jogosítvánnyá "lépett elő", amit az állampolgár nem ismerhet meg. Ezért az igazság kimutatására, a szabad bizonyítás igazságosságának megítélésére az egyetlen lehetőség: a történeti és törvényi tényállás szigorú logikai alapon való egybevetése.
Amelynek a mai magyar igazságszolgáltatás egyáltalán nem felel meg. A magyar törvénykezés is problémát látott a rendszerben, ám a 20. század végén a sok próbálkozás közül a lehető legrosszabbat "sikerült" kiagyalnia. Az ezredforduló előtt eltörölték a polgári perjogból az IGAZSÁG-szolgáltatást! 1999. december 7-én arra ébredtünk, hogy a Pp. 1. §-ából eltörölték az "igazság alapján biztosított" törvényi tényállási elemet, mondván: 46 év alatt "meghaladottá vált", vagyis az 1999. évi CX. tv. második rész 2. § indokolása szerint - most már más olvasata van, mint közel ötven éve.
Csakhogy akkor miért volt hatályban éppen ezer évig ez a "más olvasat"? Szent István király, első magyar királyunk Első Dekrétuma (valószínűleg 1001-ben az "Első Könyv 5. Fejezetében") törvénybe hozta: "A türelem gyakorlásáról és az igazságszolgáltatásról. Türelem és igaz ítélet a királyi korona ötödik ékessége". 4 Ezek szerint ezer évig nem volt "más olvasata", csak 46 éve?
Véleményem szerint nem az IGAZSÁG szolgáltatása vált meghaladottá, hanem a "szabad", vagyis korlátoktól mentes - magánszférába is átment - "meggyőződés" bírói alkalmazása, annak más ma már az "olvasata". Ez a forrása megszámlálhatatlan - az egyszerű állampolgár jogait semmibe vevő - törvénysértő ítélet jogi hátterének, amit a politikai érdek a háttérből (mert módja van rá) színez. Ezzel a gondolattal foglalkoznak az itt következő írások... száz év késedelemmel. Ez a vita ugyanis az USA-ban és Nyugat-Európában már a 19-20. század fordulóján lezajlott és eredményre vezetett. 5
Az igazságszolgáltatás - mint a harmadik államhatalmi ág - fejlődésének szigorú törvényszerűségei vannak. Eddig az igazságszolgáltatás tudománya (a legkésőbben kialakult tudományágak egyike) úgy gondolta: minden korábbi "igazságszolgáltatási procedúrára" a "tévedések vígjátéka" (szomorújátéka?) volt, de mi most felfedeztük az egyedül üdvözítő "igazságot". Ez is a "tévedések vígjátéka" a tudományban. Minden korábbi "igazságszolgáltatásnak" - a korlátlan vérbosszútól a szabad mérlegelésen és bírói meggyőződésen alapuló bíráskodásig - megvolt a kezdete, amikor még harcolt az "igazáért", beteljesedésének kora, egészen a történelem süllyesztőjébe kerülés "vérszomjas" útjáig. Az "igazságszolgáltatásnak" is van törvényszerű története (történelme), amelyet csak történetének logikájával és logikájának történetével lehet tudományosan kutatni, és amelyet ezért sinusgörbével is ábrázolhatunk.
A felső csúcs a második évezreddel véget ért: a szabad bírói mérlegelésen alapuló bírói meggyőződés teljes eluralkodása, és végül súlyos törvénytelenségekbe torkolló visszafejlődése, amely a harmadik évezredben az igazságszolgáltatás ellehetetlenülését jelentené. Változatlanul hagyása esetén - amit a mai bírói kar ádázul képvisel - az igazságszolgáltatás fokozatosan a megsemmisülés felé halad. Az igazságszolgáltatást "kivették az istenek kezéből és átadták a bírónak", az igazság szolgáltatás "új istenének" - aki szabad meggyőződése alapján ítélkezik, romos és rosszul fizető Olimposzán.
A tudománynak - ez előbb-utóbb minden tudományágban bekövetkezik - nem csak az éppen aktuálisan helyes és a meghaladott összemérése a feladata, hanem elsősorban a tudománytörténeti törvényszerűségek feltárása.
A társadalom történetének - ez a "harmadik államhatalmi ág", az igazságszolgáltatás történelmi fejlődésére is vonatkozik - nincs egyszer s mindenkorra végső megoldása. Fényévekre van még tőlünk Petőfi Sándor jóslata A XIX. század költőihez:
| "... Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet... Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk Mert itt van már a Kánaán." |
Petőfi - a filozofikus hajlamú költő - viszont jól tudta, hogy a "földi Kánaán" a végtelenben van. A "jognak asztalánál" nincs mindenkinek helye, az átlag polgár az asztal alá szorult, vagy be sem engedték a palotába, ahol az asztalt megterítik. Egyelőre nincs ilyen végleges "megálljunk". A történelem kereke fut előre, az igazság szolgáltatásának rendszere is ugyanazokon a fázisokon megy keresztül, amelyeken valamennyi történelmi kategória. Itt az ideje, hogy felismerjük: a harmadik évezrednek már nem felel meg a bíró szabad MEGGYŐZŐDÉSÉN alapuló - de az egyértelműen szigorú logikai szabályoktól is független - törvénykezés.
Jelen könyvem is azt mutatja be, hogy miként megy csődbe a meggyőződésen alapuló szabad bírói mérlegelés a harmadik évezredben, és miként léphet tovább a harmadik államhatalmi ág a független, demokratikus jogállamokban.
dr. Ádám György
az MTA doktora,
ny. egyetemi tanár,
ügyvéd,
a könyv szerzője